Támogatás célja:

A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

A támogatási kérelmek benyújtása 2015. július 8-tól 2017. július 10-ig lehetséges.

Pályázók köre:

  • Mikro-, kis- és középvállalkozások,
  • A legutolsó lezárt üzleti évben az éves átlagos statisztikai állományi létszáma minimum 1 fő volt,
  • Legalább 1 teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek,
  • A pályázati felhívás "Ágazati fókusz mellékletében" megadott tevékenységet végeztek és az elmúlt három évben az árbevételük legalább 50%-a ilyen tevékenységből származott.
  • induló vállalkozásokra nem vonatkozik az 1 fős létszám, de feldolgozóipari tevékenységre kell irányulnia a fejlesztésnek!

A támogatás feltételei:

  • Létszámtartás: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja a) a bázislétszámot és b) a bázislétszám és a kölcsönzött munkaerő összegét. Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.
  • Személyi jellegű ráfordítás: A projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora)

a. a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest,
VAGY
b. a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest, VAGY
c. a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő üzleti két évben összesen eléri legalább a támogatási összeg 50%-át.

  • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

a) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget, VAGY
b) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot, VAGY
c) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot.

  • Honlapkészítés

A támogatási kérelem benyújtásakor honlappal nem rendelkező támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját.

Támogatható tevékenységek köre:

a) Új eszköz beszerzése – kötelező projektelem
b) Az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése - önállóan nem támogatható projektelem
c) Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás – önállóan nem támogatható projektelem
d) Információs technológia-fejlesztés: kizárólag az új berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek – önállóan nem támogatható projektelem
e) Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés – önállóan nem támogatható projektelem
f) Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések – önállóan nem támogatható projektelem
Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű3 személy foglalkoztatására kerül sor, a Felhívás keretében támogathatóak az alábbi tevékenységek is:
g) A megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit, a minőségi munkavégzés feltételeinek megteremtését segítő új eszközök beszerzése – önállóan nem támogatható projektelem
h) A létesítmények akadálymentesítése, a megváltozott munkaképességű személyek munkakörülményeinek javítását célzó infrastrukturális és ingatlan beruházás és átalakítás – önállóan nem támogatható projektelem
i) Az akadálymentes munkavégzést szolgáló információs technológiafejlesztés – önállóan nem támogatható projektelem

Amennyiben felkeltette érdeklődését a meghirdetettt pályázat, a lenti elérhetőségeink valamelyikén vegye fel velünk a kapcsolatot.

Üdvözlettel,

Zsámboki Dániel

Pályázati Projektmenedzser

Mobil: +36 (70) 3891-793

Fax: +36 (34) 222-022

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: http://uzletiinformacio.hu/

 
     
     
 

 

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

 

okotermek web okotermek.hu